Húsz országban tett mintegy száz útja és 150 ezer megtett kilométer után állított össze fotóalbumot egy kölni fotográfus; a csütörtökön Kölnben bemutatott 11 kilós kötet a keresztény vallás művészetét mutatja be.

<p><strong>„A Gárda és Jobbik között egyértelmű törés van, most éppen a se veled, se nélküled korszak. Létrehozták, aztán a fejükre nőtt, ezért hanyagolják, de gesztusokat azért tesznek feléje, miközben a gárdisták egy része ki akarja őket rángatni a parlamentből.”</strong></p><p><em><img src="/files/images/2010/34/Pachl_Tamas.jpg" width="416" height="600" class="alignright" />Miután Pősze Lajost a Gárdára vonatkozó kijelentése miatt hátrébb sorolták a pártban, ön elköszönt a bajtársaktól. Ez egy folyamat befejező akkordja volt, vagy csak kollegiális udvariasság?</em></p><p>- Többször találkoztunk a Jobbik országos választmányában, ő volt a kilenc­venfős társaságban az egyetlen, akivel észérvek mentén lehetett kommunikálni, és nem csupán az ideológiát szajkózta. Mondok egy példát: programot írtunk, amit ugye az országos választmánynak jóvá kell hagynia. Valaki bedobta, hogy vegyük be a programba a jövedéki adó kétszázalékos emelését, és ebből támogas­suk a sportot. Mivel én tizenhat éve jövedéki termékkel foglalkozom, pontosan tudtam, hogy ha ezeket az agyonadóztatott árukat tovább terheljük, abból hatalmas felháborodás lesz. A büfében vázoltam Pősze úrnak a dolgot, aki aztán szót kért, és a téma kikerült a programból. Kilencven emberből csak vele lehetett erről érdemben beszélni, mert a többiek éljeneztek, át sem gondolták, hogy pont azokat a választókat veszítjük el, akik a vállukon viszik a magyar gazdaságot.</p><p><em>Azt mondja, hogy a többiek az ideológiát szajkózták. Konkrétan melyiket?</em></p><p>- Azt, hogy az a jó magyar, aki folyamatosan a Nagy-Magyarországról, a történelmi sérelmekről, a múlt nagyjairól beszél. Nekem ez nem ment. 2010-et írunk, ne akarjunk 1945 előtti aggyal gondolkozni a 21. században, mert úgyse fog sikerülni, vagy ha igen, akkor ki fognak utálni minket a világból.</p><p><em>Amikor jobbikos lett, ez nem volt világos ön előtt?</em></p><p>- Azt gondoltam, hogy egy nulláról induló pártnál természetes, ha vannak kevésbé aktuálisan, értelmesen gondol­kodó emberek, mert hát nagy a szórás. Bíztam benne, hogy ebből ki fogunk nőni, a kígyó levedli a bőrét, átadjuk a helyet a gondolkodó, vezetőképes embereknek. Sőt azt is reméltem, hogy azok az úttörők, akik elkezdték a Jobbikot építeni, belátják majd, hogy náluk alkalmasabbak érkeztek, és engedik pozícióhoz jutni a szakterületükön értelmesebb és hasznosabb tagokat. De nem ez történt.</p><p><em>Ez a helyi viszonyok kórképe, vagy országosan jellemző tendencia?</em></p><p>- Amit helyben tapasztaltam, az ismereteim szerint kivetíthető az egész országra. Minden politikai pártban zajlanak a könyöklések, ügyeskedések, trükközések - ez a papírforma. De a Jobbikban, ahol szinte baráti volt a viszony, elfogadhatatlan, hogy valakit - jelesül engem - úgy döntsenek meg pozíciójában, hogy egy titokban összehívott megyei közgyűlésen azt hazudják, hogy az illető ellen fegyelmi eljárás zajlik Budapesten. Egy hónapig vártam választ az elnöki beavatkozást kérő levelemre, amit a helyben zajló torzsalkodások kapcsán írtam Vona Gábornak, de semmi nem történt. Viszont, amikor hetek múltán szintén levélben jeleztem a lemondásomat, egy órán belül érkezett a reakció, hogy elfogadják. Ezt követően oszlatták fel technikailag és szervezték újjá azonos vezetéssel az „elnökség egyhangú döntése értelmében" a tatabányai alapszervezetet, mivel ott még mindig többségben voltak az én támogatóim.</p><p><em>Jól értem, hogy tulajdonképpen azok nem akarják tudomásul venni, hogy eljött a szakpolitizálás ideje, akik betolták a Jobbikot a parlamentbe? A Magyar Gárdára és a többi kriminális félkatonai szervezetre gondolok.</em></p><p>- A Gárda egy óriási PR-fogás volt.<br />A társadalom felé kommunikált célkitűzéseket sajnos megették a tagok. Egy egyszerű gárdista tényleg karitatív céllal vagy a hagyományőrzés miatt jelent­kezett a csapatba. Az önmutogató, lumpen militarista beállítottságúakat most hagyjuk. Mivel parancsuralmi rendszer van, a jóemberek akkor mennek masírozni, amikor mondják nekik, anélkül hogy az adott feladat értelmén elgondolkodnának.</p><p><em>Azt állítja, hogy a Gárda vezetése - a Jobbikkal karöltve - nem a meghirdetett társadalmi célokra használja fel ezeket az embereket?</em></p><p><img src="/files/images/2010/34/kiss_robert_vona_gabor.jpg" width="647" height="416" />- Ha egy vezető nem veszi észre, mikor használják politikai PR-célokra azt a szervezetet, amelyet ő irányít, akkor rossz vezető, vagy beépített ember. Ez a két lehetőség van. A Gárda exvezetője jelen pillanatban a képviselőházban dolgozik nem kevés fizetésért, míg az ő gárdistái a rendőrökkel kínlódnak az utcán, és arra várnak, hogy a bíróságok semmissé nyilvánítsák a harminc-ötvenezres bírságaikat. Szerintem komoly nézetkülönbség van a vezetés és a tagok között. Pősze Lajos tökéletesen mondta, hogy a Gárda most nem aktuális, félre kéne tenni, mivel a Jobbik nem ért el akkora sikereket, hogy politikailag meg tudná védeni. Átmeneti megoldásként be kellene olvadniuk a polgárőrségbe, a nemzetőrségbe, el kellene bújniuk, amíg a patronáló párt olyan helyzetbe nem ke­rül, hogy ismét hivatalossá tudja tenni őket. A tagság simán meg is lépné ezt a túlélési manővert, hogy az említett testületekben tehessék azt, amiért eredetileg a Gárdába jöttek, de mivel a Jobbiknak szüksége van rájuk a politikai ügyeskedésekhez, a vezetőik nem engedik őket máshová. Így viszont az egész szép lassan szét fog hullani.</p><p><em>Vona Gábor épp az idei Magyar Szigeten tett újabb gesztusokat a Gárda, a Hatvannégy Vármegye, a Betyársereg és a többi hasonló társulat felé, azt állítva, hogy sokkal üdítőbb a magyar harcosok között lenni, mint a „Parlament bűzös levegőjét" szívni.</em></p><p>- Ez duma. Pősze Lajos letolásával Vona Gábor meghúzott egy határvonalat. Ez azt jelenti, hogy ebbe a társaságba jobbközépről nem lehet belépni, illetve nem ajánlatos, mert ők úgysem alkalmazkodnak, a jobbszélről érkező ra­di­kálisok, militánsok száma pedig erősen korlátozott. Aki jönni akart, már itt van. Fejlődésre semmi kilátás, mivel tudjuk, hányan vannak, tudjuk, milyen szervezetekbe tömörülnek. Vona Gábor mellettük tette le a voksát, mert ez a létszám elég arra, hogy őt és a barátait bejuttassa a parlamentbe. Szüksége van rájuk, ezért vetített nekik a Magyar Szigeten, és ezért finanszírozta a bulijukat.</p><p><em>A Jobbik jövője ezek szerint itt, ezzel az irányvonallal megrekedt?</em></p><p>- Kész, lefőtt a kávé.</p><p><em>Ehhez képest arról beszélnek, hogy nemsokára ők fogják kormányozni Magyarországot.</em></p><p>- Ahhoz a konszolidált középosztályhoz tartozó polgárokkal kéne párbeszédet kezdeményezni, de eszük ágában nincs. Hetvenkét körzetben hetvenkét szavazatszámlálót delegáltam mint kampányfőnök az országgyűlési választások első fordulójában. Utána összejöttünk egy kis eredményváró vacsorára, ahol én csak síró-rívó, bánatos embert láttam, akik mind hozzám, a megyei alelnökhöz jöttek panaszkodni, hogy a Gábor azt ígérte, kormányozni fogunk. Csak annyit tudtam kérdezni tőlük: ti mit néztek, a cseh kettőt? Aki ezt elhitte, az nem ismeri a valóságot, nem olvas újságot, nem néz tévét.</p><p><em>A Jobbik vezetése csak akkor tudna meríteni a Fidesz szavazótáborát képező jobboldali holdudvarból, ha tudatosan elsodródna a szélsőséges, militáns, ultra­nacionalista gerilla vonaltól?</em></p><p>- Amióta a Fidesz a szociális helyzet miatt kénytelen olyan témákban és úgy megnyilvánulni, ami szinte már átsorolja őt a baloldalra, a jobbközép úgymond megszűnt Magyarországon. Az uniós választások után a korábbi négyszázezer szavazó mellé további négyszázötven­ezer jött, akiket a Jobbik meg tudott szólítani, de ezzel a szélső mező kiürült. Középen viszont még volna lehetőségük, ha elég okosak lennének kihasználni, mert van rá igény. Történelmi tény ugyanis, hogy Magyarországot jobboldalról kell irányítani, de az is, hogy a kilengéseket nem szeretjük. Ha szeretnénk, akkor már 2006-ban az utcáról át lehetett volna venni a hatalmat. De a magyar emberek sosem szerették az ilyesmit.</p><p><em>Hol húzódnak a valódi törésvonalak a Jobbikon belül, ha a Gárda csak PR-felület, de aki beszól nekik és szakpolitikát követel, azt hátraléptetik?</em></p><p>- A Gárda és a Jobbik között egyértelmű törés van, most éppen a se veled, se nélküled korszak. Létrehozták, aztán a fejükre nőtt, ezért hanyagolják, de gesztusokat azért tesznek feléje, miközben a gárdisták egy része ki akarja őket rángatni a parlamentből. A párton belül megoszlik a megítélésük, de egyelőre az a csapásirány dominál, hogy nem kapnak fülest még az ordító hibákért sem. Legfeljebb lebukik a kapitányuk. A pártból való kilépésem egyik oka éppen az volt, hogy egyebek mellett ebben sem volt egyértelmű a vezetés. Hogyan bízzak olyan vezetőkben, akiket több helyről is zsarolnak, és egy részük ráadásul a saját táborunkból?</p><p><em>Mit értsünk az alatt, hogy több helyről is zsarolják a jobbikos vezetőket? Nem Vona Gábor fújja a passzátszelet a pártban?</em></p><p>- Nagyon egyszerű kérdést szoktam feltenni a jobbikosoknak: tudjátok-e, hogy Vona Gábor miből él? Na, ilyenkor szoktak elküldeni Izraelbe. Gábor már nem dolgozik pedagógusként, és már annak a bizonyos biztonságtechnikai cégnek sem üzletkötője. Azóta gyereke született, Hugo Bossban jár, és továbbra sem fotoszintetizál, valamiből tehát finanszírozza a kiadásait. Mivel a pártvezetés nem gazdag emberekből áll, a mecénások állják a költségeket, cserébe viszont van beleszólásuk a folyamatokba. A párton belül további két potens: Szabó Gábor pártigazgató - aki szinte név szerint ismer minden jobbikost, hiszen ő felelt a legtöbb alapszervezet létrehozásáért - és Novák Előd, aki tökéletes főszerkesztője lenne a Kuruc.infónak. Ez a szélsőséges véleményformáló orgánum szintén zsarolja a Jobbikot. Vonáéknak azonban érdekük ez a kényelmetlen szimbiózis, mert azt a belső négyszáz-négyszázötvenezres tömeget, akiket ezzel a zsidózó, cigányozó retorikával táplálnak, így tudják napi szinten magukhoz kötni, egyben tartani. A baj csak az, hogy míg a pártvezetés hírfelületként tekint a Kurucra, az olvasók szentírásként.</p>

<p><strong>„A Gárda és Jobbik között egyértelmű törés van, most éppen a se veled, se nélküled korszak. Létrehozták, aztán a fejükre nőtt, ezért hanyagolják, de gesztusokat azért tesznek feléje, miközben a gárdisták egy része ki akarja őket rángatni a parlamentből.”</strong></p><p><em><img src="/files/images/2010/34/Pachl_Tamas.jpg" width="416" height="600" class="alignright" />Miután Pősze Lajost a Gárdára vonatkozó kijelentése miatt hátrébb sorolták a pártban, ön elköszönt a bajtársaktól. Ez egy folyamat befejező akkordja volt, vagy csak kollegiális udvariasság?</em></p><p>- Többször találkoztunk a Jobbik országos választmányában, ő volt a kilenc­venfős társaságban az egyetlen, akivel észérvek mentén lehetett kommunikálni, és nem csupán az ideológiát szajkózta. Mondok egy példát: programot írtunk, amit ugye az országos választmánynak jóvá kell hagynia. Valaki bedobta, hogy vegyük be a programba a jövedéki adó kétszázalékos emelését, és ebből támogas­suk a sportot. Mivel én tizenhat éve jövedéki termékkel foglalkozom, pontosan tudtam, hogy ha ezeket az agyonadóztatott árukat tovább terheljük, abból hatalmas felháborodás lesz. A büfében vázoltam Pősze úrnak a dolgot, aki aztán szót kért, és a téma kikerült a programból. Kilencven emberből csak vele lehetett erről érdemben beszélni, mert a többiek éljeneztek, át sem gondolták, hogy pont azokat a választókat veszítjük el, akik a vállukon viszik a magyar gazdaságot.</p><p><em>Azt mondja, hogy a többiek az ideológiát szajkózták. Konkrétan melyiket?</em></p><p>- Azt, hogy az a jó magyar, aki folyamatosan a Nagy-Magyarországról, a történelmi sérelmekről, a múlt nagyjairól beszél. Nekem ez nem ment. 2010-et írunk, ne akarjunk 1945 előtti aggyal gondolkozni a 21. században, mert úgyse fog sikerülni, vagy ha igen, akkor ki fognak utálni minket a világból.</p><p><em>Amikor jobbikos lett, ez nem volt világos ön előtt?</em></p><p>- Azt gondoltam, hogy egy nulláról induló pártnál természetes, ha vannak kevésbé aktuálisan, értelmesen gondol­kodó emberek, mert hát nagy a szórás. Bíztam benne, hogy ebből ki fogunk nőni, a kígyó levedli a bőrét, átadjuk a helyet a gondolkodó, vezetőképes embereknek. Sőt azt is reméltem, hogy azok az úttörők, akik elkezdték a Jobbikot építeni, belátják majd, hogy náluk alkalmasabbak érkeztek, és engedik pozícióhoz jutni a szakterületükön értelmesebb és hasznosabb tagokat. De nem ez történt.</p><p><em>Ez a helyi viszonyok kórképe, vagy országosan jellemző tendencia?</em></p><p>- Amit helyben tapasztaltam, az ismereteim szerint kivetíthető az egész országra. Minden politikai pártban zajlanak a könyöklések, ügyeskedések, trükközések - ez a papírforma. De a Jobbikban, ahol szinte baráti volt a viszony, elfogadhatatlan, hogy valakit - jelesül engem - úgy döntsenek meg pozíciójában, hogy egy titokban összehívott megyei közgyűlésen azt hazudják, hogy az illető ellen fegyelmi eljárás zajlik Budapesten. Egy hónapig vártam választ az elnöki beavatkozást kérő levelemre, amit a helyben zajló torzsalkodások kapcsán írtam Vona Gábornak, de semmi nem történt. Viszont, amikor hetek múltán szintén levélben jeleztem a lemondásomat, egy órán belül érkezett a reakció, hogy elfogadják. Ezt követően oszlatták fel technikailag és szervezték újjá azonos vezetéssel az „elnökség egyhangú döntése értelmében" a tatabányai alapszervezetet, mivel ott még mindig többségben voltak az én támogatóim.</p><p><em>Jól értem, hogy tulajdonképpen azok nem akarják tudomásul venni, hogy eljött a szakpolitizálás ideje, akik betolták a Jobbikot a parlamentbe? A Magyar Gárdára és a többi kriminális félkatonai szervezetre gondolok.</em></p><p>- A Gárda egy óriási PR-fogás volt.<br />A társadalom felé kommunikált célkitűzéseket sajnos megették a tagok. Egy egyszerű gárdista tényleg karitatív céllal vagy a hagyományőrzés miatt jelent­kezett a csapatba. Az önmutogató, lumpen militarista beállítottságúakat most hagyjuk. Mivel parancsuralmi rendszer van, a jóemberek akkor mennek masírozni, amikor mondják nekik, anélkül hogy az adott feladat értelmén elgondolkodnának.</p><p><em>Azt állítja, hogy a Gárda vezetése - a Jobbikkal karöltve - nem a meghirdetett társadalmi célokra használja fel ezeket az embereket?</em></p><p><img src="/files/images/2010/34/kiss_robert_vona_gabor.jpg" width="647" height="416" />- Ha egy vezető nem veszi észre, mikor használják politikai PR-célokra azt a szervezetet, amelyet ő irányít, akkor rossz vezető, vagy beépített ember. Ez a két lehetőség van. A Gárda exvezetője jelen pillanatban a képviselőházban dolgozik nem kevés fizetésért, míg az ő gárdistái a rendőrökkel kínlódnak az utcán, és arra várnak, hogy a bíróságok semmissé nyilvánítsák a harminc-ötvenezres bírságaikat. Szerintem komoly nézetkülönbség van a vezetés és a tagok között. Pősze Lajos tökéletesen mondta, hogy a Gárda most nem aktuális, félre kéne tenni, mivel a Jobbik nem ért el akkora sikereket, hogy politikailag meg tudná védeni. Átmeneti megoldásként be kellene olvadniuk a polgárőrségbe, a nemzetőrségbe, el kellene bújniuk, amíg a patronáló párt olyan helyzetbe nem ke­rül, hogy ismét hivatalossá tudja tenni őket. A tagság simán meg is lépné ezt a túlélési manővert, hogy az említett testületekben tehessék azt, amiért eredetileg a Gárdába jöttek, de mivel a Jobbiknak szüksége van rájuk a politikai ügyeskedésekhez, a vezetőik nem engedik őket máshová. Így viszont az egész szép lassan szét fog hullani.</p><p><em>Vona Gábor épp az idei Magyar Szigeten tett újabb gesztusokat a Gárda, a Hatvannégy Vármegye, a Betyársereg és a többi hasonló társulat felé, azt állítva, hogy sokkal üdítőbb a magyar harcosok között lenni, mint a „Parlament bűzös levegőjét" szívni.</em></p><p>- Ez duma. Pősze Lajos letolásával Vona Gábor meghúzott egy határvonalat. Ez azt jelenti, hogy ebbe a társaságba jobbközépről nem lehet belépni, illetve nem ajánlatos, mert ők úgysem alkalmazkodnak, a jobbszélről érkező ra­di­kálisok, militánsok száma pedig erősen korlátozott. Aki jönni akart, már itt van. Fejlődésre semmi kilátás, mivel tudjuk, hányan vannak, tudjuk, milyen szervezetekbe tömörülnek. Vona Gábor mellettük tette le a voksát, mert ez a létszám elég arra, hogy őt és a barátait bejuttassa a parlamentbe. Szüksége van rájuk, ezért vetített nekik a Magyar Szigeten, és ezért finanszírozta a bulijukat.</p><p><em>A Jobbik jövője ezek szerint itt, ezzel az irányvonallal megrekedt?</em></p><p>- Kész, lefőtt a kávé.</p><p><em>Ehhez képest arról beszélnek, hogy nemsokára ők fogják kormányozni Magyarországot.</em></p><p>- Ahhoz a konszolidált középosztályhoz tartozó polgárokkal kéne párbeszédet kezdeményezni, de eszük ágában nincs. Hetvenkét körzetben hetvenkét szavazatszámlálót delegáltam mint kampányfőnök az országgyűlési választások első fordulójában. Utána összejöttünk egy kis eredményváró vacsorára, ahol én csak síró-rívó, bánatos embert láttam, akik mind hozzám, a megyei alelnökhöz jöttek panaszkodni, hogy a Gábor azt ígérte, kormányozni fogunk. Csak annyit tudtam kérdezni tőlük: ti mit néztek, a cseh kettőt? Aki ezt elhitte, az nem ismeri a valóságot, nem olvas újságot, nem néz tévét.</p><p><em>A Jobbik vezetése csak akkor tudna meríteni a Fidesz szavazótáborát képező jobboldali holdudvarból, ha tudatosan elsodródna a szélsőséges, militáns, ultra­nacionalista gerilla vonaltól?</em></p><p>- Amióta a Fidesz a szociális helyzet miatt kénytelen olyan témákban és úgy megnyilvánulni, ami szinte már átsorolja őt a baloldalra, a jobbközép úgymond megszűnt Magyarországon. Az uniós választások után a korábbi négyszázezer szavazó mellé további négyszázötven­ezer jött, akiket a Jobbik meg tudott szólítani, de ezzel a szélső mező kiürült. Középen viszont még volna lehetőségük, ha elég okosak lennének kihasználni, mert van rá igény. Történelmi tény ugyanis, hogy Magyarországot jobboldalról kell irányítani, de az is, hogy a kilengéseket nem szeretjük. Ha szeretnénk, akkor már 2006-ban az utcáról át lehetett volna venni a hatalmat. De a magyar emberek sosem szerették az ilyesmit.</p><p><em>Hol húzódnak a valódi törésvonalak a Jobbikon belül, ha a Gárda csak PR-felület, de aki beszól nekik és szakpolitikát követel, azt hátraléptetik?</em></p><p>- A Gárda és a Jobbik között egyértelmű törés van, most éppen a se veled, se nélküled korszak. Létrehozták, aztán a fejükre nőtt, ezért hanyagolják, de gesztusokat azért tesznek feléje, miközben a gárdisták egy része ki akarja őket rángatni a parlamentből. A párton belül megoszlik a megítélésük, de egyelőre az a csapásirány dominál, hogy nem kapnak fülest még az ordító hibákért sem. Legfeljebb lebukik a kapitányuk. A pártból való kilépésem egyik oka éppen az volt, hogy egyebek mellett ebben sem volt egyértelmű a vezetés. Hogyan bízzak olyan vezetőkben, akiket több helyről is zsarolnak, és egy részük ráadásul a saját táborunkból?</p><p><em>Mit értsünk az alatt, hogy több helyről is zsarolják a jobbikos vezetőket? Nem Vona Gábor fújja a passzátszelet a pártban?</em></p><p>- Nagyon egyszerű kérdést szoktam feltenni a jobbikosoknak: tudjátok-e, hogy Vona Gábor miből él? Na, ilyenkor szoktak elküldeni Izraelbe. Gábor már nem dolgozik pedagógusként, és már annak a bizonyos biztonságtechnikai cégnek sem üzletkötője. Azóta gyereke született, Hugo Bossban jár, és továbbra sem fotoszintetizál, valamiből tehát finanszírozza a kiadásait. Mivel a pártvezetés nem gazdag emberekből áll, a mecénások állják a költségeket, cserébe viszont van beleszólásuk a folyamatokba. A párton belül további két potens: Szabó Gábor pártigazgató - aki szinte név szerint ismer minden jobbikost, hiszen ő felelt a legtöbb alapszervezet létrehozásáért - és Novák Előd, aki tökéletes főszerkesztője lenne a Kuruc.infónak. Ez a szélsőséges véleményformáló orgánum szintén zsarolja a Jobbikot. Vonáéknak azonban érdekük ez a kényelmetlen szimbiózis, mert azt a belső négyszáz-négyszázötvenezres tömeget, akiket ezzel a zsidózó, cigányozó retorikával táplálnak, így tudják napi szinten magukhoz kötni, egyben tartani. A baj csak az, hogy míg a pártvezetés hírfelületként tekint a Kurucra, az olvasók szentírásként.</p>

<p><strong>„A Gárda és Jobbik között egyértelmű törés van, most éppen a se veled, se nélküled korszak. Létrehozták, aztán a fejükre nőtt, ezért hanyagolják, de gesztusokat azért tesznek feléje, miközben a gárdisták egy része ki akarja őket rángatni a parlamentből.”</strong></p><p><em><img src="/files/images/2010/34/Pachl_Tamas.jpg" width="416" height="600" class="alignright" />Miután Pősze Lajost a Gárdára vonatkozó kijelentése miatt hátrébb sorolták a pártban, ön elköszönt a bajtársaktól. Ez egy folyamat befejező akkordja volt, vagy csak kollegiális udvariasság?</em></p><p>- Többször találkoztunk a Jobbik országos választmányában, ő volt a kilenc­venfős társaságban az egyetlen, akivel észérvek mentén lehetett kommunikálni, és nem csupán az ideológiát szajkózta. Mondok egy példát: programot írtunk, amit ugye az országos választmánynak jóvá kell hagynia. Valaki bedobta, hogy vegyük be a programba a jövedéki adó kétszázalékos emelését, és ebből támogas­suk a sportot. Mivel én tizenhat éve jövedéki termékkel foglalkozom, pontosan tudtam, hogy ha ezeket az agyonadóztatott árukat tovább terheljük, abból hatalmas felháborodás lesz. A büfében vázoltam Pősze úrnak a dolgot, aki aztán szót kért, és a téma kikerült a programból. Kilencven emberből csak vele lehetett erről érdemben beszélni, mert a többiek éljeneztek, át sem gondolták, hogy pont azokat a választókat veszítjük el, akik a vállukon viszik a magyar gazdaságot.</p><p><em>Azt mondja, hogy a többiek az ideológiát szajkózták. Konkrétan melyiket?</em></p><p>- Azt, hogy az a jó magyar, aki folyamatosan a Nagy-Magyarországról, a történelmi sérelmekről, a múlt nagyjairól beszél. Nekem ez nem ment. 2010-et írunk, ne akarjunk 1945 előtti aggyal gondolkozni a 21. században, mert úgyse fog sikerülni, vagy ha igen, akkor ki fognak utálni minket a világból.</p><p><em>Amikor jobbikos lett, ez nem volt világos ön előtt?</em></p><p>- Azt gondoltam, hogy egy nulláról induló pártnál természetes, ha vannak kevésbé aktuálisan, értelmesen gondol­kodó emberek, mert hát nagy a szórás. Bíztam benne, hogy ebből ki fogunk nőni, a kígyó levedli a bőrét, átadjuk a helyet a gondolkodó, vezetőképes embereknek. Sőt azt is reméltem, hogy azok az úttörők, akik elkezdték a Jobbikot építeni, belátják majd, hogy náluk alkalmasabbak érkeztek, és engedik pozícióhoz jutni a szakterületükön értelmesebb és hasznosabb tagokat. De nem ez történt.</p><p><em>Ez a helyi viszonyok kórképe, vagy országosan jellemző tendencia?</em></p><p>- Amit helyben tapasztaltam, az ismereteim szerint kivetíthető az egész országra. Minden politikai pártban zajlanak a könyöklések, ügyeskedések, trükközések - ez a papírforma. De a Jobbikban, ahol szinte baráti volt a viszony, elfogadhatatlan, hogy valakit - jelesül engem - úgy döntsenek meg pozíciójában, hogy egy titokban összehívott megyei közgyűlésen azt hazudják, hogy az illető ellen fegyelmi eljárás zajlik Budapesten. Egy hónapig vártam választ az elnöki beavatkozást kérő levelemre, amit a helyben zajló torzsalkodások kapcsán írtam Vona Gábornak, de semmi nem történt. Viszont, amikor hetek múltán szintén levélben jeleztem a lemondásomat, egy órán belül érkezett a reakció, hogy elfogadják. Ezt követően oszlatták fel technikailag és szervezték újjá azonos vezetéssel az „elnökség egyhangú döntése értelmében" a tatabányai alapszervezetet, mivel ott még mindig többségben voltak az én támogatóim.</p><p><em>Jól értem, hogy tulajdonképpen azok nem akarják tudomásul venni, hogy eljött a szakpolitizálás ideje, akik betolták a Jobbikot a parlamentbe? A Magyar Gárdára és a többi kriminális félkatonai szervezetre gondolok.</em></p><p>- A Gárda egy óriási PR-fogás volt.<br />A társadalom felé kommunikált célkitűzéseket sajnos megették a tagok. Egy egyszerű gárdista tényleg karitatív céllal vagy a hagyományőrzés miatt jelent­kezett a csapatba. Az önmutogató, lumpen militarista beállítottságúakat most hagyjuk. Mivel parancsuralmi rendszer van, a jóemberek akkor mennek masírozni, amikor mondják nekik, anélkül hogy az adott feladat értelmén elgondolkodnának.</p><p><em>Azt állítja, hogy a Gárda vezetése - a Jobbikkal karöltve - nem a meghirdetett társadalmi célokra használja fel ezeket az embereket?</em></p><p><img src="/files/images/2010/34/kiss_robert_vona_gabor.jpg" width="647" height="416" />- Ha egy vezető nem veszi észre, mikor használják politikai PR-célokra azt a szervezetet, amelyet ő irányít, akkor rossz vezető, vagy beépített ember. Ez a két lehetőség van. A Gárda exvezetője jelen pillanatban a képviselőházban dolgozik nem kevés fizetésért, míg az ő gárdistái a rendőrökkel kínlódnak az utcán, és arra várnak, hogy a bíróságok semmissé nyilvánítsák a harminc-ötvenezres bírságaikat. Szerintem komoly nézetkülönbség van a vezetés és a tagok között. Pősze Lajos tökéletesen mondta, hogy a Gárda most nem aktuális, félre kéne tenni, mivel a Jobbik nem ért el akkora sikereket, hogy politikailag meg tudná védeni. Átmeneti megoldásként be kellene olvadniuk a polgárőrségbe, a nemzetőrségbe, el kellene bújniuk, amíg a patronáló párt olyan helyzetbe nem ke­rül, hogy ismét hivatalossá tudja tenni őket. A tagság simán meg is lépné ezt a túlélési manővert, hogy az említett testületekben tehessék azt, amiért eredetileg a Gárdába jöttek, de mivel a Jobbiknak szüksége van rájuk a politikai ügyeskedésekhez, a vezetőik nem engedik őket máshová. Így viszont az egész szép lassan szét fog hullani.</p><p><em>Vona Gábor épp az idei Magyar Szigeten tett újabb gesztusokat a Gárda, a Hatvannégy Vármegye, a Betyársereg és a többi hasonló társulat felé, azt állítva, hogy sokkal üdítőbb a magyar harcosok között lenni, mint a „Parlament bűzös levegőjét" szívni.</em></p><p>- Ez duma. Pősze Lajos letolásával Vona Gábor meghúzott egy határvonalat. Ez azt jelenti, hogy ebbe a társaságba jobbközépről nem lehet belépni, illetve nem ajánlatos, mert ők úgysem alkalmazkodnak, a jobbszélről érkező ra­di­kálisok, militánsok száma pedig erősen korlátozott. Aki jönni akart, már itt van. Fejlődésre semmi kilátás, mivel tudjuk, hányan vannak, tudjuk, milyen szervezetekbe tömörülnek. Vona Gábor mellettük tette le a voksát, mert ez a létszám elég arra, hogy őt és a barátait bejuttassa a parlamentbe. Szüksége van rájuk, ezért vetített nekik a Magyar Szigeten, és ezért finanszírozta a bulijukat.</p><p><em>A Jobbik jövője ezek szerint itt, ezzel az irányvonallal megrekedt?</em></p><p>- Kész, lefőtt a kávé.</p><p><em>Ehhez képest arról beszélnek, hogy nemsokára ők fogják kormányozni Magyarországot.</em></p><p>- Ahhoz a konszolidált középosztályhoz tartozó polgárokkal kéne párbeszédet kezdeményezni, de eszük ágában nincs. Hetvenkét körzetben hetvenkét szavazatszámlálót delegáltam mint kampányfőnök az országgyűlési választások első fordulójában. Utána összejöttünk egy kis eredményváró vacsorára, ahol én csak síró-rívó, bánatos embert láttam, akik mind hozzám, a megyei alelnökhöz jöttek panaszkodni, hogy a Gábor azt ígérte, kormányozni fogunk. Csak annyit tudtam kérdezni tőlük: ti mit néztek, a cseh kettőt? Aki ezt elhitte, az nem ismeri a valóságot, nem olvas újságot, nem néz tévét.</p><p><em>A Jobbik vezetése csak akkor tudna meríteni a Fidesz szavazótáborát képező jobboldali holdudvarból, ha tudatosan elsodródna a szélsőséges, militáns, ultra­nacionalista gerilla vonaltól?</em></p><p>- Amióta a Fidesz a szociális helyzet miatt kénytelen olyan témákban és úgy megnyilvánulni, ami szinte már átsorolja őt a baloldalra, a jobbközép úgymond megszűnt Magyarországon. Az uniós választások után a korábbi négyszázezer szavazó mellé további négyszázötven­ezer jött, akiket a Jobbik meg tudott szólítani, de ezzel a szélső mező kiürült. Középen viszont még volna lehetőségük, ha elég okosak lennének kihasználni, mert van rá igény. Történelmi tény ugyanis, hogy Magyarországot jobboldalról kell irányítani, de az is, hogy a kilengéseket nem szeretjük. Ha szeretnénk, akkor már 2006-ban az utcáról át lehetett volna venni a hatalmat. De a magyar emberek sosem szerették az ilyesmit.</p><p><em>Hol húzódnak a valódi törésvonalak a Jobbikon belül, ha a Gárda csak PR-felület, de aki beszól nekik és szakpolitikát követel, azt hátraléptetik?</em></p><p>- A Gárda és a Jobbik között egyértelmű törés van, most éppen a se veled, se nélküled korszak. Létrehozták, aztán a fejükre nőtt, ezért hanyagolják, de gesztusokat azért tesznek feléje, miközben a gárdisták egy része ki akarja őket rángatni a parlamentből. A párton belül megoszlik a megítélésük, de egyelőre az a csapásirány dominál, hogy nem kapnak fülest még az ordító hibákért sem. Legfeljebb lebukik a kapitányuk. A pártból való kilépésem egyik oka éppen az volt, hogy egyebek mellett ebben sem volt egyértelmű a vezetés. Hogyan bízzak olyan vezetőkben, akiket több helyről is zsarolnak, és egy részük ráadásul a saját táborunkból?</p><p><em>Mit értsünk az alatt, hogy több helyről is zsarolják a jobbikos vezetőket? Nem Vona Gábor fújja a passzátszelet a pártban?</em></p><p>- Nagyon egyszerű kérdést szoktam feltenni a jobbikosoknak: tudjátok-e, hogy Vona Gábor miből él? Na, ilyenkor szoktak elküldeni Izraelbe. Gábor már nem dolgozik pedagógusként, és már annak a bizonyos biztonságtechnikai cégnek sem üzletkötője. Azóta gyereke született, Hugo Bossban jár, és továbbra sem fotoszintetizál, valamiből tehát finanszírozza a kiadásait. Mivel a pártvezetés nem gazdag emberekből áll, a mecénások állják a költségeket, cserébe viszont van beleszólásuk a folyamatokba. A párton belül további két potens: Szabó Gábor pártigazgató - aki szinte név szerint ismer minden jobbikost, hiszen ő felelt a legtöbb alapszervezet létrehozásáért - és Novák Előd, aki tökéletes főszerkesztője lenne a Kuruc.infónak. Ez a szélsőséges véleményformáló orgánum szintén zsarolja a Jobbikot. Vonáéknak azonban érdekük ez a kényelmetlen szimbiózis, mert azt a belső négyszáz-négyszázötvenezres tömeget, akiket ezzel a zsidózó, cigányozó retorikával táplálnak, így tudják napi szinten magukhoz kötni, egyben tartani. A baj csak az, hogy míg a pártvezetés hírfelületként tekint a Kurucra, az olvasók szentírásként.</p>

Fényes jövő előtt állhatnának a hazai fotovillamos alkalmazások

Fényes jövő előtt állhatnának a hazai fotovillamos alkalmazások

Fényes jövő előtt állhatnának a hazai fotovillamos alkalmazások

2020-ig duplájára kell növelnünk a megújuló energiaforrások használati arányát. Ennek ellenére a készülő cselekvési tervben a napenergia jelentőségéről nem sok szó esik. Pálfy Miklóst, az EU Fotovillamos Platform munkabizottsági tagját kérdeztük.

Idén ősszel három nagyszabású kiállítással várja a látogatókat a Szépművészeti Múzeum. A bécsi szecesszió nagymestereinek tárlata nyitja az őszt a középpontban Klimt alkotásaival; majd a kolumbiai Fernando Botero egyedi stílusú olajfestményeit, parafrázisait tekintheti meg a közönség. Október végén a magyar származású fotográfusnak, Lucien Hervének, az építészeti fotó megteremtőjének nagy jelentőségű munkáiból nyílik tárlat a Szépművészetiben.

A víz minden élet bölcsője. Nem csak a földi élet keletkezésénél, de ma is nélkülözhetetlen a fennmaradáshoz. A ma jellemző földi élet születése a vízhez és az algákhoz (fotoszintetizáló élőlényekhez) köthető. Az algák úgy tűnik a legjobb táplálékforrás az emberiség számára, ugyanakkor meggondolatlan fogyasztásuk koránt sem veszélytelen.

A mi Magyarországunk! Híres képek - neves alkotók címmel 38 fotográfus 50 képét láthatják az érdeklődők csütörtöktől Budapesten, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában.

A Magyar Országgyűlés a Magyar Fotográfusok Háza szakmai partnerségével nemzetközi fotópályázatot hirdet „Együtt-lét” hagyományos kultúrák együttélése a Kárpát-medencében címmel.

A mi Magyarországunk! Híres képek - neves alkotók címmel 38 fotográfus 50 képét láthatják az érdeklődők csütörtöktől Budapesten, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) székházában.

A fotodinámiás terápia egy viszonylag új eljárás az állatgyógyászatban. Úgy vélik, hogy ígéretes a felületes daganatos megbetegedések kezelésére, mint a laphámrák. A laphámrákkal diagnosztizált macskák szervezetének válaszát figyelő korábbi tanulmányok szerint, a fotodinámiás terápia csupán mérsékelten mondható sikeresnek, viszont a még korszerűbb fotoszintetizáló alkalmazásáról szóló legújabb vizsgálatok azt mutatják, hogy ez utóbbi módszer még sikeresebb.

Korniss Péter úgy lett a világ egyik legjobb fotósa, hogy tulajdonképpen nem akart soha semmit. Nem akar ránk erőltetni ideológiát, művészetet, pályaívet, saját korszakait, nem is beszélt soha magáról úgy, mint A Nagy Fotográfusról, nem csak szerénységből, valószínűleg nem is tudna, és ez jól van így. Egyszerűen csak fényképezett, és kész. Szinte véletlenül sodródott a pályára, ’56-ban ellenzéki volt, ki is csapták a jogról, kellett valami, elment megkérdezni a Fényképész Szövetkezetbe, hátha, amikor is „arra jött az úgynevezett riportosztály, a Fényszöv 10-es telepének vezetője, akit Vassányi Bélának hívtak.” – mesélte nemrég egy interjúban. „Megkérdezte: mit csinálsz itt, fiam? Mondtam, hogy munkát szeretnék, erre odaszólt az elnöknek, hogy ’add ide ezt a fiút’.”

Iparos lett, képeket szárított, és ezt az alapállását megőrizte később is. Aztán szépen beszivárgott a fotósok közé, már géppel a kezében, de igazi feladat még évekig nem várt rá, míg '61-ben el nem ment a Nők Lapjához. Akkoriban egyébként nem volt rossz dolguk a fotósoknak: a kemény cenzúra és a határozott, államilag irányított megrendelések ellenére téma mindig volt, technológia is (a Harmadik Birodalom kedvenc masináját, a Leicát éppen az oroszok koppintották le a leghűbben), az írókkal, újságírókkal szemben elengedhették magukat, legfeljebb dobozolták a képeket – „csinálták magukat”, ahogy a szakmabeliek azóta is fogalmaznak.

Beugrós fotósként táncot kezdett fényképezni úgy, hogy eddig olyat nem is látott, legfeljebb röplabdát („itt is ugrálnak, ott is ugrálnak, menj el és fotózd le!”), és egyébként is a legnehezebb feladat egy fotósnak: éles, kemény fények, kiexponálhatatlanul gyors mozgás, ám Korniss mindezt azonnal az előnyére fordította. A mozgás, a tánc érdekelte falun is, Erdélybe és magyarországi településekre járt ugyanis a hatvanas évek végétől, és amit ott látott, azt azonnal magába szippantotta: több száz éve állt az idő, mintha néprajztörténeti katalógusból léptek volna ki az ott élők. Korniss hamarosan (és nagyjából azóta is) „falufotósként” lett ismert, pedig igazi városi gyerek volt, nem volt otthon ebben a világban, legalábbis eleinte.

A hetvenes-nyolcvanas évek az úgynevezett képriport nagy korszaka Magyarországon. Azért írom, hogy úgynevezett, mert ez a műfaj megszűnt létezni a gyors lejáratú, illusztrációkkal bombázó napilapok elterjedésével, az utolsó szöget pedig az internet ütötte a koporsóba: bár a hírportálok fizetett fotósai alkothatnak sorozatokat is (lásd Index), ezek egy-egy eseményhez, egy pár órás időszakhoz kapcsolódnak, jelenségek, társadalmi folyamatok fotós elmesélésének már nincs piaca. Korniss korában még úgy dolgoztak, hogy fizetett munkaként hetekre, hónapokra is eltűnhettek, hogy aztán egy-két tucat képpel térjenek vissza – de azok a képek olyanok is voltak. Korniss esetében például távolságtartóak, de nem szenvtelenek; klasszikus, feszes kompozíciókban gondolkodott, a szereplők mozogtak, mintha a fotós ott sem lenne. Kendermosó, a sárral küzdő, nyájat terelgető asszonyok, kaszával hajnali munkába igyekvő férfiak, életszagú portrék – a fotós és alanyai barátok voltak, ezt másképp nem lehetett, ám ezeket a barátságokat épp a fotózás ihlette.

Hogy mit jelent a képriport, arra tökéletes példa A vendégmunkás című sorozat. Korniss éveken át követett egy idős kétkezi munkást: sörözés a vonaton, házi koszt a munkásszállón, őrködés a bódéban, ásás, csákányozás a csúcsforgalomban vagy éppen éjjel. Aztán haza, falura, ahol kisimulnak az arcvonások, van kút, gyümölcsös, unoka, vasárnapi, szertartásos készülődés, esküvő esőben, lehangoló nejlonponyva alatt, temetés és halotti tor, aztán vissza Pestre és kezdődik az egész elölről. Korniss nem politizált, nem célozgatott, nem próbált a sorok közé rejteni semmit, de nála jobban senki sem tudta elmesélni, miről szólt az élet akkoriban Magyarországon.

A kilencvenes években visszament Erdélybe, hogy elcsípje az utolsó éveit annak, amit anno elkezdett megörökíteni. Az élet még mindig lassú volt és nyugodt, de a közösségek már felbomlófélben, a népviselet fölé beszivárogtak a kínai ruhák, az ízléstelen üléshuzatok, a családi ereklyék között ott feszült az akkor már félig fehér Michael Jackson, a dísztányérok között pont elfért a mikró.

Korniss Péter sosem volt tárgyilagos, legfeljebb dokumentarista. Megpróbált, de nem ment neki, az elfogultság, saját élményei mindig győztek, „a képek üzenete eldőlt, mielőtt megnyomtam volna az exponálógombot” – mondta egyszer magáról. 2008-ban még egyszer visszament Erdélybe, hogy lefényképezze Anyát és „bubáját”, akiket ’73-ban kapott le. A férfi büszkén feszít, az anya szinte ugyanúgy néz ki, főleg a tekintetén látszik, hogy eltelt 35 év. Korniss tudta, hogy ez lesz a Kötődés utolsó képe. A magyar fotótörténet egyik legfontosabb könyve tavaly jelent meg. A fotós körül azóta is zajlik az élet, idén kiállított és megjelent New Yorkban, követi a fiatalokat, tisztában van azzal, mi a helyzet manapság. A napokban lett 73 éves, és nem úgy tűnik, mintha nyugdíjba akarna menni.

Michael Jochum, fotográfus – szolgálatos „Hídőr“ műhelyfoglalkozást szervez német diákok számára 2010. augusztus 12-15 között,amelyen szívesen lát minden fotózás iránt érdeklődőt.

Először fedeztek fel gerinces állat sejtjein belül élő növényt. A kölcsönösen előnyös kapcsolatban az egysejtű alga oxigénnel és szénhidrátokkal látja el a gőtét, míg a kétéltű nitrogéntartalmú vegyületeket biztosít a növény számára. Az alga az állat fejlődése során kerülhet be annak sejtjeibe.